Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Meglátogattuk a korábbi kárpátaljai projektjeink helyszíneitVissza a listához

2017. szeptember - befejezett projekt

A korábbi magazinokban sokat írtunk a projekteinkről, most az animátorok számolnak be a kirándulásról és a tapasztalatokról, arról, hogy milyen élményeket szereztek azon a vidéken, ahol segítettünk.  

Csütörtök reggel a csapat felével Budapestről indultunk útnak, és meg sem álltunk egészen Hajdúdorogig, ahol Boksai Péter atya várt minket kis frissítővel, és a Hajdúdorogi Görögkatolikus Székesegyház részletes bemutatásával. A rövid látogatás után Nyíregyházán vettük fel a csoport másik, Kelet-magyarországi felét, és célba vettük a záhonyi határátkelőt. Mire megérkeztünk a célunkhoz, a ráti Szent Mihály Gyermekotthonba, mindenkiben gyúlt egy apró láng, egy különös érzés, gondolat, amit a következő pár nap tapasztalata lobbantott lángra.

Másnap délelőtt megnéztük Munkács városát; délben Majnek Antal püspök atya látott bennünket vendégül, majd Fehér Ferenc, a Szent Márton Karitász igazgatója mutatta meg, hogyan segítik a szegény embereket és mekkora szükség uralkodik a térségben. Szombaton Ungvárt tekintettük meg, majd a délutánt a ráti gyermekotthon lakóival töltöttük.

Vasárnap Beregújfalu felé vettük az irányt, ahol immár 4 éve segítettünk a cigány telep kápolnájának újjáépítésében. A rossz útviszonyok miatt késtünk, de a cigány közösség nagy türelemmel és szeretettel várta a Sebastian atya által bemutatott szentmisét. A találkozás után hazafelé már több mint 3,5 órát vártunk a határon. Volt időnk átgondolni, megbeszélni és megosztani azt a gazdag tapasztalatot, lelki élményt, lelkesedést, amit a 4 nap során gyűjtöttünk és elraktároztunk. Íme, néhány írás.

Hatások, amelyek elvarázsoltak és elgondolkodtattak… Rossz utak után a megérkezés, a szeretet, amivel vártak és fogadtak minket. A szegénység, amiben sok ember él. Az édesanya tekintete, aki már kilenc éve ápolja lebénult fiát abban a kis viskóban, és nagy szeretettel fogadott minket. Nem panaszkodott, csak egyszerűen elmondta a a helyzetüket, és tette a dolgát.

Megfogott az emberek Istenbe és önmagukba vetett hite. Mernek nagyokat álmodni, szakiskolákat alapítani, hogy szakmát adhassanak a nehéz sorban élő gyermekeknek. Látszólag lehetetlen feladat, talán mi bele sem vágnánk, de ők nem a készre várnak, hogy majd „beleüljenek”. Az elinduláshoz elegendő segítségben reménykednek és természetes, hogy mindenki hozzáteszi a maga tudását - ingyen. Csodálatos, ahogyan a nyugdíjas nénik főznek és takarítanak Munkácson az ingyen konyhában már több mint tíz éve - vidáman és ellenszolgáltatás nélkül.

Az emberek tudnak közösségben gondolkodni és önkéntes munkával segíteni egymásnak. Egyetlen panaszszót sem hallani, csak terveket. Látható az emberségből és szeretetből fakadó tettek eredménye, amit büszkén mutattak meg nekünk.

Ferencziné Hajdú Mónika Encs

 

Korábban csak támogató szereplőként vettem részt a missziós munkában. Először minden olyan kaotikusnak, szervezetlennek tűnt, de szép lassan felfedeztem, hogy a dolgok ennek ellenére elintéződnek és különbözőségünk ellenére valódi közösségé váltunk, közös célokkal. Lassan oldódott bennem a feszültség. Figyeltem Sebastian atyára és Jánosra, hogy megértsem, mi vezeti őket. Voltak „nagy élményeim”, amelyek mindig találkozásokhoz kapcsolódtak: beszélgetések vendéglátóinkkal, játék a gyermekekkel, találkozás Majnek Antal püspök atyával és találkozás a cigány közösséggel. Először féltem, nem tudtam mit kell ilyen helyzetben tenni, de aztán ráéreztem, hogy az örömmel teli szegények milyen közel is vannak Istenhez!

Ferenczi Tibor támogató, Encs

 

A határon túli találkozások ezekkel a szavakkal maradtak meg a lelkemben: határtalan őszinteség, szolgálat, kitartás, összetartás, elfogadás, befogadás, öröm, tanítás, hála. Sokszor nem tudtam határt szabni a könnyeimnek. Nem akarok a lábaimnak sem. Elhatároztam, hogy lesz még folytatás, ha a Jóisten is úgy akarja. Érzem, máskor is mennem kell, még dolgom van ott.

Makranczi Sándorné Orosz Edit Encs

Vannak kisebb-nagyobb vágyaim, amolyan ’bakancslisták’. Köztük szerepelt Kárpátalja is. Európa sok országát bejártam már, de a szomszédos Ukrajnába még soha nem jutottam el. Idén nyáron ez a vágyam teljesült. Nem tudok beszámolni csodálatos tájakról, csillogó kirakatokról, híres épületekről. De megtapasztaltam a hazájukhoz hű magyarok szívósságát, kitartását, derűjét, melegszívű vendégszeretetét. 

Megtapasztaltam az édes szülők nélkül felnövekvő gyermekek ragaszkodását, nyitottságát, szeretet utáni vágyát, az őket befogadó családok mindennapos kemény munkáját. Megtapasztaltam a méltósággal viselt betegséget és nyomort is, ami annyira torokszorító és megrendítő volt, és ami mélységes együttérzésre és segítségnyújtásra ösztönöz. Hát ezért vágytam én annyira Kárpátaljára?!

Matavovszky Éva Nyíregyháza

Előzetes várakozások nélkül vágtam neki ennek az útnak, ami azonban életem egyik legmeghatározóbb, legértékesebb „kalandjainak” bizonyult. Lakóhelyemhez, Nyíregyházához szinte csak pár kilométer az ukrán határ, és mégis mekkora távolságot tettem meg… Fejben és lélekben. Addigi világlátásom szinte teljesen új értelmet nyert. Megismertem a rossz közutakat, de még több végtelenül jólelkű, tettre kész gyerkőcöt és felnőttet. Egytől-egyik olyan emberek, akik mernek és akarnak őszintén mesélni önmagukról, vágyaikról, terveikről... Nem a nehézségeikre vagy a problémáikra, hanem az Isten által mutatott irányra tekintenek. Elemi erejű tettvágyuk valósággal belém ivódott, s amikor csak felelevenítem az ott szerzett élményeket, olyan pozitív érzés kerít hatalmába, ami sodró lendülettel képes előrevinni mindennapjaimban.

                                                                                                             Jármy László, Nyíregyháza