Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Történelmünk: 20 éves a Katolikus Egyház MongóliábanVissza a listához

Wenceslao Padilla érsek jelenleg Ulánbátor apostoli prefektusa. A mai mongóliai Katolikus Egyház közössége 825 főt számlál a 2 millió 800 ezer lakosból. Közösség, amely növekedni akar és hozzá kíván járulni az ország fejlődéséhez.

Az évforduló alkalmából a Vatikáni Rádió munkatársa Ernesto Viscardi atyával, helyettes apostoli prefektussal beszélgetett.

1992-ben három misszionárius érkezett Mongóliába, és megkezdte az evangelizációs munkát. Az utóbbi húsz évben a társadalmi és kulturális helyzet teljesen megváltozott – fejtette ki Viscardi atya. Megindult a fejlődés, ami gazdasági szempontból évi 17%-os növekedést jelent, elsősorban a természeti erőforrásoknak köszönhetően. A modern világ felé való megnyílás által az emberek jobb életkörülmények között élhetnek, de ez azzal a veszéllyel jár, hogy a helyi hagyományok egyre inkább peremre szorulnak. Az Egyház számára nagy kihívást jelent a mongóliai jelenlét pontosan a gyors fejlődés és a jelentős társadalmi és kulturális változások miatt – hangsúlyozta Viscardi atya.

A Katolikus Egyház az utóbbi húsz évben nyitott, szívélyes és együttműködést támogató kapcsolatokat kívánt fenntartani a hatóságokkal. Az országban a  törvény szerint vallásszabadság van, amelyet a valóságban minden régió más-más módon juttat érvényre. A vallási intézmények helyi szinten hivatalos engedéllyel működhetnek, továbbá az állam is figyelemmel kíséri a misszionáriusok működését. A Katolikus Egyház öt plébániát működtet, ahol számos szociális jellegű tevékenység folyik, így pl. árva gyermekek támogatása, ingyenes étkeztetés, iskolák, óvodák működtetése. 2011-ben a mongol államfőt, Cahiagín Elbegdordzsot fogadta XVI. Benedek pápa a Vatikánban, ami fontos lépést jelentett a mongol Katolikus Egyház életében – magyarázta Ernesto Viscardi atya, mongóliai helyettes apostoli prefektus.

Forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír